04/03/2025
Nekem már az új verziót küldték, ami támogatja a telefonos applikációt, és a több beállítással rendelkező távirányítót kaptam hozzá. meg is lepődtem, mert néhány tesztben még a régebbi verzió látható. Ami még az Ultimea Appot nem támogatja.
Mondjuk az apptól túl sokat nem kell várni, Van benne egy graikus EQ, lehet vele szoftvert frissíteni a soundbaron, meg pár funkció elérhető rajta, ami a távirányítóról is. Mondjuk a bemenet választás.
Viszont a Dolby Atmos tényleg szuperül működik! Sajnos megvettem előtte a D50-et (már megbántam) amihez képest ez egy brutális előrelépés. Tök ugyan úgy néz ki, valamivel olcsóbb Viszont 5.1 hangzást a D50 esetében ne is keressünk, nagyjából egy Pro Logic hangrendszerrel egyenértékű, ami azért már rég elavult, és jónak sosem neveztem volna. Parasztvakításnak már inkább. A D60-at kipróbáltam Playstation 5-el is és hibátlanul működik a játékoknál. Mindenhol megvolt az 5.1 térhangzás, a csatornák tényleg külön szólnak. remek élményt nyújt. Nagyon jó a Soundbar hangkiemelése is, a beszédhang kristály tisztán szólal meg, nagyon jól érthető a szöveg. így nem kell a legmagasabb hangerőre állítani, hogy aztán egy robbanás során kitörjenek az ablakok. ez egy utálatos dolog, nagyon nem szeretem. Mivel csak tegnap jött meg, Még nem volt időm rendesen tesztelni, de eddig amit kaptam, az nagyon ígéretes. Sajnos PC-n nem tudom beállítani az eARC Dolby Atmos támogatást, pedig TCL C805 TV-m van De Windows 11 alatt hibát ír. Pedig a Dolby Access appot is megvásároltam. Nem tudom ez mi miatt lehet, Feltételezem hogy szoftveres hiba és a Windows a ludas. Másik negatívum, Hogy sajnos DTS támogatása sincs ennek a rendszernek, így feltételezem, a DTS kódolású tartalmak, csak stereo-ban fognak megszólalni. És még egy icipici negatívum, az ára. elég drága lett. 1 évvel korában még kb 60 000Ft környékén hozzá lehetett jutni, Mostmár azért kicsit húzós ez az ár. Cserébe remekül szól, és már van APP hozzá